LFB
Gustave Eiffel Francia Óvoda Általános Iskola és Gimnázium

Francia Nyelvű Diákszínjátszó Fesztivál 2018 Pécsett

 A  pécsi Leőwey Klára Gimnázium francia tagozata az idén a 29. alkalommal rendezte meg  a francia nyelvű középiskolások színpadi produkcióit felvonultató fesztiválját.

Az esemény helyszínéül szolgáló  Bóbita Bábszínházban március 22-e és 25-e között közel  300 gyermek lépett színpadra.

Ez a rendezvény Közép-Európa legnagyobb francia nyelvű középiskolai színházi fesztiválja, melynek nemzetközi rangját az adta, hogy az idén a  8 magyar társulaton túl 7 külföldi csoport is bemutatkozott : érkeztek többek között Spanyolországból, Romániából, Csehországból, Libanonból, Kanadából és Tunéziából .

A Budapesti Francia Gimnáziumot  a Florian Marx és Gaële Le Hannier által vezetett Ré-Acteurs színjátszókör  képviselte,  J-M Ribes "Musée haut, musée bas  / Egy nap a múzeumban" adaptációjával, mely  a közönség körében nagy benyomást keltett.  A két évvel ezelőtti Antigone adaptációnak sikere után a társulatot nagy várakozással fogadták. A 9 fiatal tehetséges színésznő  újból bizonyított és társulatuk immár másodízben hozta el a fődíjat.

Ez a színdarab a Budapesti Francia Intézetben és a Gimnáziumban is megtekinthető lesz április-májusban. A dátumokkal kapcsolatban bővebben az iskola honlapján és Facebook oldalán tájékozódhatnak majd.