Vasárnap este a végzős diákok méltó módon ünnepelték meg középiskolai éveik végét egy emlékezetes bál keretében, amelyet egy csodálatos helyszínen, a Duna partján rendeztünk meg. Ez a várva várt esemény eleganciával, meghatottsággal és büszkeséggel telt meg.
Az estét inspiráló beszédek nyitották meg: Jonathan Lacôte úr, Franciaország magyarországi nagykövete, Bonherbe úr, a Szülői Egyesület elnöke valamint Viguier igazgató asszony, szóltak a jelenlévőkhöz. A felszólalók méltatták a 2025-ös évfolyam eredményeit, de főként azt, ahogyan képviselik iskolánk értékeit – a nyitottságot, a kíváncsiságot és az elkötelezettséget –, melyek továbbra is irányt mutatnak majd számukra
Ezután a tanárok szívhez szóló és humoros dalban mondtak búcsút a végzősöknek. Ezt követte a diákok által előadott hagyományos keringő, amely megható és szimbolikus pillanatként emlékezetes marad a családok és pedagógusok számára is.
A vacsora után a diákok beszédei következtek, majd egy érzelmekkel teli visszatekintő videó idézte fel a közösen megélt iskolai éveket.
Hatalmas köszönet a családoknak, akik ilyen nagy számban jelentek meg, hogy együtt osszuk meg ezt az érzelmekkel teli estét. A jelenlétük még emlékezetesebbé tette ezt az alkalmat.
Sok sikert kívánunk a 2025-ös évfolyamnak az élet új fejezeteihez! Nagyon fognak hiányozni – de büszkék vagyunk rátok, és örömmel nézünk elébe annak, amit elértek majd!






