Elindul a továbbtanulási hét a gimnazistáink számára!


február 3., hétfőtől 5., szerdáig, iskolánkban fogadjuk a francia oktatási minisztérium két, pályaorientációra szakosodott pszichológusát. Látogatásuk lehetőséget nyújt arra, hogy segítsék a diákokat az egyetemi tanulmányaik kiválasztásában. A 11. és 12. osztályos diákok előadásokon vesznek részt a felsőoktatási képzésekről és a Parcoursup felületről. Február 3-án, hétfőn este a végzős diákok szüleinek is tartanak egy tájékoztatót, ahol megválaszolják a kérdéseket és lépésről lépésre elmagyarázzák a Parcoursup felületen történő felvételi eljárást. Minden középiskolás diáknak lehetősége lesz arra is, hogy részt vegyen a négy fő tanulmányi területet – a kereskedelem, a jog, az orvostudomány és a mérnöki tudományok – érintő kerekasztal-beszélgetéseken, amelyeken a továbbtanulási- és karrierlehetőségekről kapnak majd információkat. A 10. évfolyamos tanulók számára egy olyan foglalkozást tartunk, amely a diákok számára kevéssé ismert munkahelyteremtő ágazatokat és felsőoktatási képzéseket mutatja be, valamint beszélgethetnek majd a nemek közötti egyenlőtlenségekről és sztereotípiákról. Ezen túlmenően a tanulók kérhetik a pszichológusokkal való személyes, négyszemközti találkozást is, hogy személyre szabott tanácsadást kapjanak. Diákjaink találkozhatnak iskolánk és/vagy az AEFE-hálózat korábbi diákjaival is, akik beszámolnak majd felsőoktatási tapasztalataikról. Végül az ESSCA Budapest képviselőivel találkozhatnak az érdeklődő diákok szerdán délután 15 órakor a könyvtárban. A diákok részt vehetnek továbbá tematikus webináriumokon is, amelyek február 04-én, kedden a bölcsészet- és társadalomtudományokról, február 06-án, csütörtökön pedig az orvostudományokról szóló előadásokkal kezdődnek. A továbbtanulásnak márciusban is szentelünk majd egy hetet, amikor végzős diákjaink bemutatják a fakultációkat, és diákjaink elkezdenek felkészülni a szakmai gyakorlatukra. Minden részletről a PRONOTE felületen is lehet tájékozódni!