Április 16-án tartják Magyarországon a holokauszt áldozatainak emléknapját, emlékezve arra, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a magyarországi zsidóság gettóba zárása. Több mint 400 000 embert deportáltak később Auschwitz-Birkenauba.
Ebből az alkalomból iskolánk 20 gimnazista tanulója április 15-én különleges programon vett részt: megtekintették „A létezés eufóriája” című dokumentumfilmet a Premier Kultcaféban, majd beszélgetésen is részt vettek.
A film a „Sóvirág” című táncelőadás megszületését követi végig, amely Fahidi Éva, az auschwitzi koncentrációs tábor túlélőjének története alapján készült. A 91 éves Fahidi Éva Cuhorka Emese táncművésszel közösen lépett színpadra, Szabó Réka koreográfus rendezésében, aki egyben a film rendezője is.
A vetítés előtti napon a Tünet Együttes képviseletében Bakonyvári Krisztina és Szász Dániel beavató foglalkozást tartottak iskolánkban.
Hálás köszönetünket fejezzük ki a Tünet Együttesnek, hogy részesei lehettünk ennek a különleges, életre szóló élménynek, ahol a múlt, a művészet és az emberi történetek találkoztak.




