A Kis Zeneiskola növendékeinek meghallgatása: a Budapesti Gustave Eiffel Francia Iskola a zeneiskolai meghallgatások ritmusára mozgott!
Három estén át a különböző csoportokba beiratkozott diákok léphettek színpadra, hogy bemutassák munkájukat, a szeptemberi tanévkezdés óta elért fejlődésüket és a megszerzett tudásukat.
Az általános iskolától a középiskoláig minden évfolyamról közel száz gyerek mutatta be büszkén erőfeszítései gyümölcsét, tanáraik kíséretében. A műsorban hegedű, dob, fuvola, ének, xilofon, szaxofon, gitár és zongora szerepelt – egy gazdag és változatos zenei spektrum, amely elragadtatta a közönséget és büszkévé tette a családokat.
A Kis Zeneiskola nyolc tanára, akik mindannyian szenvedélyes, hivatásos zenészek, igazi pillérei ennek a művészeti projektnek, amely lehetővé teszi diákjaink számára, hogy igényes, odafigyelő és inspiráló környezetben fejlődjenek.
A családok meghívást kaptak a meghallgatásokra, és barátságos légkörben tapsolhatták meg a fiatal művészeket.
Mindegyik estet kiemelkedő közös produkciókkal zárták: először az általános iskola kórusa meghatóan tisztelgett Yves Andrés Gomez tanár úr emléke előtt egy olyan dallal, amelyet ő maga tanított a diákjainak, majd az iskola zenekara nyújtott egy nagyszerű előadást. Végül a « Bevezetés a zenébe » szakkör első osztályos tanulói két francia és egy magyar nyelvű dal előadásával bűvölték el a közönséget, miközben kipróbálták azt is, hogy milyen egyenként énekelni a mikrofon előtt.
Minden diáknak gratulálunk elkötelezettségéhez és tehetségéhez! Részvételük és a tanév első félévében elért zenei eredményeik elismeréseként hamarosan oklevelet kapnak.
Köszönjük zenetanárainknak, Balázsnak, Naaman-nak, Dánielnek, Róbertnek, Grégory-nak, Dominikának, Lancelot-nak és Ádámnak!







