Váltófutás 2019

Október első napján, mi végzős hallgatók megszerveztük a hagyományos váltófutást, amelyen az óvodásoktól a gimnazistákig mindenki részt vett. Ez jó alkalom volt egyrészt arra, hogy keverve a korosztályokat, az egész iskolai közösséget összehozzuk, másrészt, hogy kellemes emlékeket gyűjtsünk az utolsó tanévünkben.

Ez az esemény mások megismerésére, új kapcsolatok létrehozására vagy megerősítésére is nagyszerű volt. Az őszi napsütésben a motiváló zene mellett különösen jó hangulat volt ! Sütivásárt is tartottunk, amely az év végi bálunk finanszírozásához járul hozzá. A gyereknek szurkoló szülők és a tanárok részvétele is emelte a jó kedvet. Mozgalmas és izgalmakkal teli nap volt, különösen a legkisebbeknek, akik ezt a versenyt nagyon komolyan vették. Fotósainkkal sok futót megörökítettünk.

A hagyomány szerint a váltófutás után leszünk tényleg az iskola végzős hallgatói és már nem a “régi 11-esek”. Úgy tűnik, mintha ez az év számunkra nagyon hasonlítana erre a versenyre. Minden erőnkkel a célegyenesre és a győzelem közös elérésére kell összpontosítanunk.

Ángyán Ilona 12°L